Az Orosházi Értéktár elemei

Olasz Ernő munkássága
Kulturális örökség

Olasz Ernő munkássága

Olasz Ernő munkássága nélkül mára jóval szegényesebb múlttal rendelkezne megyénk ezen régiója, neki köszönhetően jóval alaposabb ismereteink vannak Kardoskút és az Orosházi járás régészetéről, mégis munkásságát sem életében sem halála után nem értékelték kellőképpen, annak ellenére, hogy Olasz Ernő mindezt nem a hírnévért vagy az anyagi egzisztencia megteremtéséért csinálta, pusztán hazánk múltjának a védelme érdekében. Úgy véljük régi tartozást törlesztenénk azzal, hogy Olasz Ernő munkássága előtt ily módon tisztelgünk és állítunk önfeláldozása előtt méltó emléket.

Nagy Gyula munkássága
Kulturális örökség

Nagy Gyula munkássága

Nagy Gyula sokrétű munkássága Orosháza kulturális életének javára szolgált. Igazgatói pályafutása során a múzeum gyűjteményét számtalan értékes tárggyal és dokumentummal gazdagította, számos könyvben és tanulmányban jelentek meg a térség néprajzával, a paraszti élettel kapcsolatos munkái. Az általa szerkesztett Orosháza története és néprajza kötet a mai napig az egyetlen monográfia, mely a település történetével és néprajzával foglalkozik. Közösségszervező tevékenysége is jelentős volt. 1994-ben a város képviselő-testülete Orosháza Díszpolgárává választotta.

Müller Miklós fotóművész munkássága
Kulturális örökség

Müller Miklós fotóművész munkássága

Müller Miklós a hazai és nemzetközi fotóművészet kiemelkedő alakja. Müller Miklós gyermekkorától szenvedélyesen érdeklődött a fotózás iránt, első fényképezőgépét 13 évesen kapta. 1937-ben már önálló kötetben jelentek meg szociofotói Parasztságunk élete címmel, melyben Ortutay Gyula írta a kísérő tanulmányt. Első önálló kiállítását 1941-ben Marokkóban nyitották meg az akkor már Nicolás Mullerként ismert művésznek.

Kossuth Lajos szobra
Kulturális örökség

Kossuth Lajos szobra

A Kossuth-szobor városunk egyik jelképe, és legismertebb szobra. Megyénkben ez volt az első, melyet az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ikonikus alakja tiszteletére állítottak, 1904. szeptember 18-án. Horvay János alkotása, a szobor bronzból készült, két méter magas. Három méteres talapzaton áll, mely nagypátyi mészkőből készült, négy oldalát Kossuth életét és temetését bemutató relief díszíti. Békés megye első Kossuth-szobrát 1904. szeptember 18-án állították fel.

Evangélikus templom épületegyüttes
Épített környezet

Evangélikus templom épületegyüttes

A mai Orosháza története szorosan összekapcsolódik az evangélikussággal, 1744-ben evangélikusok alapították a települést. A templom városunk első műemléke. Építésére II. József türelmi rendelete kapcsán kerülhetett sor, a Helytartótanács 1785. november 7-én adta meg az engedélyt az orosházi evangélikusoknak templom felépítésére. A templomot 1985-1987 között teljes körűen felújították.

Csáki-Maronyák József munkássága
Kulturális örökség

Csáki-Maronyák József munkássága

Csáki-Maronyák József Orosháza egyik leghíresebb festője. Munkásságát 1952-ben Kossuth-díjjal is elismerték. Szülővárosa mindvégig kiemelt szerepet töltött be életében. Művei szép számmal megtekinthetők a Városi Képtárban. Egyes művei közgyűjteményekbe kerültek.

Boldizsár István magyar festő és grafikus munkássága
Kulturális örökség

Boldizsár István magyar festő és grafikus munkássága

Boldizsár István településünk történetének egyik leghíresebb festője. Festményei és rézkarcai rendkívül népszerűek voltak, több neves kiállításon is szerepelt alkotásaival. Bár élete nagy részében Budapesten lakott, Boldizsár sosem felejtette el, honnan származott. 1977-ben Orosházának 36 képet ajándékozott, 1979-ben ebből jött létre a Boldizsár István Képtár. Művei közül néhány jelenleg is a Városi Képtárban állandó kiállításában látható.

Orosháza-Monor tájegységi központ
Épített környezet

Orosháza-Monor tájegységi központ

Monor nem kizárólagosan helyi jelentőségű tájegység, az itt összefutó, kereszteződő utak évszázadokon át fontos kapcsolatot tartottak az Alföldön és a távolabbi hazai tájakon, valamint a külföldön élők között. A csomópont lényeges szerepet töltött be e vidék, az ország és külhoni területek gazdasági, kereskedelmi, társadalmi életében. Jelentősebb épületei a monori csárda, az elemi iskola, a hengermalom épülete, a bolt, a göbölyhajtó út, valamint több tanya.

Dr. László Elek munkássága
Egészség és életmód

Dr. László Elek munkássága

Dr. László Elek (1841. június 16. – 1919. március 27.) Orosháza első községi orvosa, Békés megye tiszteletbeli főorvosa. „Lelkem ideálja, s vágyaim netovábbja volt Orosházán egy községi kórházat állítani, melyre éppoly szüksége van a községnek, mint az orvosnak!” Ezzel a hitvallással indította pályáját: 1869-ben telepedett le városunkban, és épp fél évszázadon keresztül szolgálta az orosháziakat. A súlyos kolerajárvány idején már fiatal orvosként átélte a tragédiákat, munkássága eredményéül járványkórház, majd menház épült. Élete nagy álma, a községi kórház elkészültét viszont már nem érhette meg. A nevéhez fűződik Gyopárosfürdő gyógyvizének felismerése és elismertetése.

Orosháza-Gyopárosfürdő
Turizmus és vendéglátás

Orosháza-Gyopárosfürdő

Orosháza belvárosától három kilométerre, természetvédelmi területen, a Gyopárosi-tó partján fekszik Gyopárosfürdő, az „Alföld gyöngye”-ként ismert üdülőhely. A 20 hektáros parkerdővel körülölelt terület fürdőkultúrája több mint 100 éves múltra tekint vissza. Az üdülőterületet 2008 májusában 4 csillagos élményfürdővé nyilvánította a Magyar Fürdőszövetség. 2016 júliusa óta viseli a gyógyhely minősítést, 2018-ban az Év Feltörekvő Fürdője lett.

Orosházi tányéros leves
Turizmus és vendéglátás

Orosházi tányéros leves

Zöldségágyon párolt marhahúskockák csontlével felengedve, fűszerekkel ízesítve, sűrítve és főtt tojással tálalva. Ez az étel kizárólag orosházi gyökerekre épül, kicsit újszerűsítve, de csakis helyi és hazai nagyon jó alapanyagokból (marhahús, zöldségek, tejföl, tojás). Tercsi József Venesz-díjas mesterszakács 1980-ban érkezett Orosházára, az 1981 -ben nyíló Hotel Alföld konyhafőnökének kérték fel, majd arra, találjon ki egy olyan ételt, ami Orosháza régi ízeit némileg új köntösben varázsolja elénk.

Orosházi Hagyományok-ĺzek Versenye
Turizmus és vendéglátás

Orosházi Hagyományok-ĺzek Versenye

Az Orosházi Hagyományok-ízek Versenye több mint egy évtizede biztosít bemutatkozási lehetőséget a helyi alapanyagokból készült élelmiszereknek, kézműves termékeknek az Orosháza és Térsége Gazdakör szervezésében. A kulturális programokkal kiegészülő rendezvényen a város lakossága és az ide látogatók megismerkedhetnek a jó minőségű, nyomon követhető eredetigazolással előállított helyi kistermelői és kolbásztermékekkel. Minden évben meghirdetik a kisüsti gyümölcspálinkák, házi készítésű füstölt termékek versenyét, a kolbászgyúró csapatversenyt, valamint a gyermekek részére rajzversenyt.